Az 1700-as évek Európájában összesen hat fontos háború alakította a kontinens hatalmi viszonyait. Ezek a következők voltak:
- Spanyol Örökösödési Háború (1700-1714)
- Nagy Északi Háború (1700-1721)
- Osztrák Örökösödési Háború (1740-1748)
- Hétéves Háború (1756-1763)
- Francia forradalmi és napóleoni háborúk (1792-1815)
- Amerikai Függetlenségi Háború (1775-1783)
Legnagyobb jelentősége és magyar vonatkozása az osztrák örökösödési háborúnak és a Hétéves háborúnak volt.
Előzmények: A Prgamatica Sanctiót a külföldi hatalmak is elfogadták: Franciaország 1714-ben, Anglia – Hollandia 1718-ban, Poroszország 1728-ban. Így III. Károly 1740-ben nyugodtan hunyhatta le örökre szemét, annak tudatában, hogy idősebb lánya Mária Terézia számára biztosította a hatalom zökkenőmentes átvételét. Ám Károly nagyot tévedett.
Az osztrák örökösödési háború (1740-1747)
III. Károly halála után az osztrák örökség megszerzéséért szinte azonnal kitört a háború (1740-48). Mária Terézia (1740-80) Magyarországtól kért segítséget. A rendek 1741 őszén az életüket és vérüket ajánlották fel („Vitam et sanguinem!”) és 35 ezres haderőt állítottak föl. Cserébe a nemesi föld adómentességének alaptörvénybe iktatását kérték. A háborúban Károly Albert Bajor király, II. Frigyes porosz uralkodó mellett a szászok és a franciák is támadást indítottak Ausztria ellen. A poroszok elsősorban Sziléziát szállták meg, a franciák Passau és Linz térségét foglalták el, míg a bajorok Csehországba vonultak. Mária Terézia a megkapott magyar segítséggel megvédte Csehországot, és a franciákat is kiűzte, miután szövetségre lépve Angliával, Franciaországot két tűz közé szorították. A sikerek eredményeképp Bajorország különbékét kötött, és Károly Albert halála után az 1745-ös császárválasztáson elfogadták Mária Terézia férjének, Lotaringiai Ferencnek császárrá választását.
Bár Mária Terézia győzelmeket aratott, - és ebben nem kis része volt Batthyány Kázmér 12 ezer fős huszárseregének - Szilézia visszavétele 1745 második felében kudarcba fulladt a hohenfriedbergi, soori és végül a kesseldorfi (1745.dec) csaták elvesztése után. A háborút lezáró Acheni békében, 1748 október 25-én Poroszország elismerte Mária Teréziát, de Ausztriának le kellet mondania a legiparosodottabb tartományáról, Sziléziáról.
A Hétéves háború (1756-1763)
Az újabb háború előtt a szövetségi rendszerek teljesen átalakultak. A Wenzel von Kaunitz kancellár vezette osztrák diplomácia ezúttal Franciaországgal akart szövetséget kötni, míg Anglia ezúttal Poroszországgal fogott össze. Kaunitz diplomáciai manővereinek köszönhetően később Ausztria mellé állt Oroszország és Svédország is. Kaunitz legfőbb célja Szilézia visszaszerzése volt, míg Anglia és Franciaország elsősorban hatalmi versengésük és gyarmati rivalizálásuk miatt volt érdekelt a háborúban.
A konkrét hadműveleteket ezúttal is Poroszország kezdte azzal, hogy hadseregével 1746 nyarán lerohanta Szászországot és Csehországot. Ám ezúttal elszámította magát, mert a Kolini csatában (1756.júni.18) nagy vereséget szenvedett Nádasdy altábornagytól. Amíg veresége után visszahátrált Sziléziába, addig Hadik András egy váratlan és kalandos hadművelettel Berlinig hatolt. Az eseménynek nem volt stratégiai jelentősége, de mindenképp jelezte Poroszország átmeneti gyengeségét. Az osztrák szövetség előretörését fokozta, hogy az oroszok Erzsébet cárnő utasítására szintén megindultak, és 1756 végén győzelmet arattak Jégersdorfnál, Ausztria csapatai pedig mélyen benyomultak Szilézia területére.
A háború második szakaszában azonban megfordult a helyzet. A porosz-angol erők mindenhol győzelmet arattak: a franciákat Rossbachnál (1757.nov.5) és Hannovernél, az osztrákokat Sziléziában Leuthennél (1757.dec.5) az oroszokat pedig Zorndorfnál (1757.aug.25) győzték le. Szilézia ismét a poroszok kezén volt.
A háború harmadik (és egyben utolsó) szakaszának elején Poroszország összeroppant az oroszok 1759-es nagy támadásban, amikor Kunersdorfnál (1749 aug.13) Szaltikov megsemmisítő vereséget mért Nagy Frigyes seregére, majd 3 napra bevonult Berlinbe. A porosz visszavonulást kihasználva Ausztria elfoglalhatta egész Sziléziát. Így 1760 –as és az 1761 –es esztendőkben úgy tűnt, hogy az orosz-osztrák összefogás térdre kényszeríti Poroszországot, és Szilézia végleg visszakerül Ausztria birtokába. A fordulat Oroszország miatt, 1762-ben következett be, amikor meghalt Erzsébet cárnő, és utóda III. Péter kilépett a háborúból. Az orosz kilépéssel Poroszország újra erőre tudott kapni, és minden erejével Sziléziára zúdulva elfoglalta a tartományt. Közben Franciaország is sorra vereségeket szenvedett Angliától a gyarmatain, és kiszorult Amerikából és Indiából is. A háborút lezáró Hubertusburgi békében (1763.feb.5) megerősítésre került, hogy Szilézia a poroszok tartománya marad.
A nagy északi háború (1700-1721)
A Nagy Északi háborúban (1700-1721) a XVII. századi Európa egyik legerősebb állama, Svédország ellen fogott össze Oroszország, Lengyelország, Dánia és Szászország. A svédellenes koalíciót megalakító három uralkodó: Nagy Péter orosz cár (1682-1725), IV. Frigyes dán-norvég király (1671-1730) és II. Ágost lengyel-szász király (1697-1733) közös érdekből "társult", hiszen az 1700-ban még svéd kézen lévő Baltikum esetleges megszerzése vagy felosztása mindhármójuk számára óriási nyereséget jelentett volna. Különösen Oroszország számára volt szinte létkérdés a terület megkaparintása, hiszen a Finn-öböl partvidéke kulcsfontosságú melegtengeri kijáratot és így a kereskedelmi fellendülést hozhatta.
A háború elején a cár serege Narva városánál ütközött meg először XII. Károly (1697-1718) svéd király csapataival, ám az összecsapás nagy svéd győzelemmel zárult, így az ifjú cár kénytelen volt levonni a szükséges következtetéseket. Ezek közül az első az volt, hogy Oroszországnak a végső győzelemhez lényegesen nagyobb és korszerűbb hadseregre van szüksége. Az Északi-háború első szakaszának 1700 és 1707 között időszakában a hadiszerencse inkább Svédországnak kedvezett. Amíg ugyanis Péter cár azon munkálkodott, hogy felfegyverezze a győzelemhez szükséges 200 ezer orosz és 100 ezer kozák katonát, a svédek visszaszorították a Livóniába betörő lengyel-szász erőket. Ám az orosz haderőfejlesztés után Nagy Péter hatalmas támadást vezetett, melynek során kiűzte a svédeket Inregmanlandból, majd bevette a Néva parti erődöket és 1703 –ban elfoglalta a későbbi Szent Pétervár városának partvidékét. A Nagy Péter által alapított város kulcsfontosságú, és az orosz hajózás és kereskedelem számára kulcsfontosságú helyen feküdt, így a cár kilenc évvel később, 1712 –ben az egész Orosz Birodalom fővárosává tette.
A háború második szakasza kezdetben szintén a svédek győzelmeivel kezdődött, mivel 1707 -1708 –ban sikerült térdre kényszeríteniük Lengyelországot, amikor betörve az országba feldúlták a lengyel városokat, köztük Varsót és Krakkót. Mivel a lengyel király II. Ágost egyben szász fejedelem is volt, így a svéd seregek Lengyelország után Szászországot is elfoglalták, és Drezdában XII. Károly lemondatta II. Ágostot. Az elűzött király helyére saját jelöltjét Leszczyński Szaniszlót (1704-1709) ültette, a kikényszerített Altrandstatti egyezményben. (Az új lengyel uralkodó hatalma azonban csak addig tartott, amíg a svédek győzelmeket arattak. Később, vereségeik után Szaniszlónak távoznia kellett Lengyelországból, és újra visszatérhetett II. Ágost.) A nagy svéd diadal után XII. Károly úgy érezte mostmár legfőbb ellenfelének Oroszországnak kell következnie, és 1708 –ban teljes haderejével megindult Lengyelországból Moszkva irányába.
A svéd támadás északi szárnya Rigából kiindulva igyekezett betörni Oroszország belsejébe, ám Lesznajánál váratlanul orosz győzelem született 1708 október 9 –én. A svéd főerők azonban hittek a végső győzelemben, és álhatatosan vonultak tovább Moszva felé. A svéd erők hátráltatására Nagy Péter a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, vagyis az orosz sereg hátrálása közben gondoskodott arról, hogy se élelem, se más használható dolog ne kerülhessen a hódító katonaság kezébe. Szmolenszk előtt a svéd királyt Mazeppa kozák hetman követei keresték fel, és felajánlották, hogy összefognak vele az oroszok legyőzésére, és segítik őt Moszkva bevételében is. Az ajánlat mögött az Északi-háború kirobbanása óta megromlott kozák-orosz viszony állt. Ugyanis az Északi-háborúban Péter cár rengeteg katonát kért a Zaporozsjei kozák államtól, akiket aztán távoli területeken vetett be, és megtizedelve engedett haza. Emellett a kozákok lakta Ukrajna parasztjaitól erődítményépítéseket kényszerített ki, és kilátásba helyezte a kozák autonómia felszámolását is. Mindezen sérelmek érlelték meg Mazeppa hetmanban a döntést, hogy a kozáksággal együtt átáll a svédek oldalára.
A szövetség gondolata megtetszett a svéd királynak, így közös tervük szerint Szmolenszk előtt délre fordult seregével, hogy egyesüljön a hetman kozákjaival. Ám eközben a kozákok államában nagy változás történt. A cárhoz hű kozák atamánok távollétében leváltották Mazeppát, és helyére új hetmant választottak Ivan Szkoropadszkij személyében. Az új vezető érvénytelennek nyilvánította elődje svédekkel kötött szövetségét, és a kozákok túnyomó többségével távol maradt a harcoktól, vagyis nem indult el a találkozási pontra. Közben a svéd erők Mazeppa kisebbségben lévő kozákjaival megütköztek Nagy Péter orosz seregével, ám Poltavánál (1709 július 8- án) döntő vereséget szenvedtek. A vereséget követően a svédek és Mazeppa dél felé menekültek ki Oroszországból, és a török területeken keresztül tértek haza. (Mazeppa a törökök területén halt meg.) A poltavai vereség megrendítette a svéd hegemóniát, és XII. Károly ezt követően már nem tudott fölénybe kerülni Oroszországgal szemben. Hazatérése után 1716 –ban inkább a dánokkal harcolt, ám amikor megtámadta a dánok uralta Norvégiát, Fredrikshul (ma: Halden) ostrománál elesett.
Az északi háború harmadik szakaszában, a harcoktól addig távollévő Török Birodalom is hadat üzent Oroszországnak, és 1711 –ben a Prut folyónál nagy győzelmet aratott. Az orosz vereség miatt így Nagy Péternek le kellett mondania a Pruti (1711) majd Drinápolyi békében (1713) a Fekete-tenger északi partvonaláról, Azov és Taganrog kikötőiről. Ám északi győzelmei révén szerzett baltikumi területgyarapodások bőségesen kárpótolták Péter, a déli kikötők elvesztéséért.
A háború vége 1719 nyarán jött el, amikor az orosz seregek Stockholm közelében partra szálltak, ez arra kényszeríttette I. Frederika királynőt, hogy béketárgyalásokat kezdjen. (Később 1720 -ban és 1721 -ben is partra szálltak jelentős orosz seregek.) A svéd hadsereg teljes mértékben felbomlott, így 1721. augusztus 30-án megkötötte Oroszország és Svédország a nagy északi háborút lezáró nystadi békét. A békében Oroszország megszerezte Svédországtól a Finn öböl mindkét partját, vagyis az egész Ingermannlandot, és egész Észtországot. Ezzel az Orosz Birodalom kulcsfontosságú kikötőkhöz, gabonakereskedelmi pozíciókhoz jutott. Oroszország a „birodalom” megnevezést innentől használta hivatalosan, és Péter is felvette a „minden oroszok cárja” címet.
***
