Törióra 2 - Kiegészítő blogoldal az érettségire készülőknek

Törióra 2

5F - Tartományurak kora

2024. június 07. - Töritanár_

A tartományurak kora

Az utolsó Árpád-házi királyok: V. István, IV. (Kun) László és III. András hatalma már csak jelképes volt. Valójában az egyes tartományurak tőle függetlenül uralták területeiket. (2)

Tartományurak: Olyan nagyurak voltak, akik országrésznyi birtokkal rendelkeztek, melyen királyokhoz hasonló jogkörökkel és udvartartással uralkodtak. (3) Általában hatalmas hadseregeik voltak, saját külpolitikát folytattak, néha még saját pénzt is verettek, például: Csák Máté, Aba Amádé, Borsa Kopasz, Kőszegi család, Kán László. (4)

Az Árpád-ház kihalása (5)

III. András 1301-ben fiúutód nélkül halt meg, ezzel kihalt az Árpád-ház. (6) Vita kezdődött arról, hogy ki legyen az új király. (7) Akadt cseh, bajor és nápolyi trónkövetelő is, akik mind az Árpád-ház valamilyen leszármazottai voltak. (8) Végül egy Anjou házból származó (francia gyökerekkel bíró) nápolyi dinasztia sarja, Károly Róbert szerezte meg a magyar trónt! (9)

7F - Magyarország a háború után (1945)

Magyarország a háború végén:

  • Óriási pusztítást hozott a háború: 1 millió halott, városaink romokban, Budapesten a hidak lebombázva. 
  • Legfőbb problémák: éhinség, szegénység, munkanélküliség, hatalmas infláció
  • Az országvezetés hármas megosztásban működött: 1.) SZEB (Vorosilov) a szovjet hadseregre támaszkodva, 2.) Első vezető testületek (Magyar Nemzeti Függetlenségi Front - 1944 december 3.) Hazatérő kommunisták (Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály = trojka) LINK 
  • Horthysták, volt nácik üldözése, népbíróságok működése.

6F - Honismeret, Magyarországon élő nemzetiségek

33. óra

Nemzetiségek Magyarországon

Nemzetiség fogalma: A nemzetiség egy adott állam területén az államalkotó nemzethez vagy nemzetekhez képest kisebbségben élő etnikai csoport.

  • Nemzetiségek aránya: Hazánkban a nemzetiségek, nemzeti és etnikai kisebbségek az ország 10 milliós népességének hozzávetőlegesen 8-10%-át teszi ki.
  • Nemzetiségek felsorolása: Magyarországon 13 törvényben elismert, nemzetiség él: cigányok, németek, románok, szlovákok, horvátok, szerbek, ukránok, lengyelek, bolgárok, görögök, ruszinok, örmények és szlovének.

honismeret_nemzetisegek.jpg

A kép földrajzi eloszlást mutat. A legnagyobb létszámban élő nemzeti kisebbség a cigányság után a németeké. A mai Magyarország területének hagyományos német népcsoportjait összefoglaló néven „sváboknak” is nevezik. Ugyancsak jelentős a románok aránya hazánkban, ők alkotják a harmadik legnagyobb etnikumot.

A nemzetiségeink betelepedéséről: VIDEO (youtube)

nemzetisegek_2.jpg

A nemzetiségek hazánkban szabadon gyakorolhatják szokásaikat, viselhetik népviseleteiket.

csik_3.jpg34. óra

Nemzetiségeinkkel közös történelmünk, hagyományok

A Kárpát-medence történelmében a magyarság vezető és önmagába olvasztó szereppel rendelkezett már az Árpád-kortól kezdődően. A nemzetiségek, tótok, ruszinok, oláhok, szerbek, horvátok megtelepedtek határaink mentén és békességben éltek velünk. Nyolc évszázadon keresztül a viszony mentes maradt a komolyabb konfliktusoktól.

[Nemzetiségeink napja - 2:53 video]

Fordulópontok a közös történelemben: 1849, 1867, 1920

  • A nemzetiségeinkkel való viszonyunkban fontos választóvonalat jelentett az 1848/49-es szabadságharc, melyben ellenünk fordultak és az elnyomó Ausztria mellé álltak.
  • Később, 1867-ben a kiegyezéskor a magyar parlament fontos törvényben biztosította jogaikat (pl. nyelvhasználat terén)
  • A századforduló után azonban a magyar kormányok magyarosító politikába kezdtek: elnyomtuk nemzetiségeinket nyelvhasználati és politikai jogaikat illetően.
  • Az első világháború után a békekonferencián, Trianonban a nemzetiségek ellenünk foglaltak állást.
  • [Trianon video 18:11]

Nemzetiségeink hagyományai, viselete:

nepviseletek_nemzetisegek.jpg

Egyéb népviseletek a nagyvilágból.

***

5F - IV. Béla és a tatárjárás

IV. Béla és a tatárjárás

 

Figyelmeztető jelek a tatárjárás előtt:

  1. A kunok a határainkhoz menekülnek, de IV. Béla egyezséget köt velük: befogadjuk őket és cserébe együtt harcolnak a velünk a tatárok ellen. 
  2. Julianusz barát figyelmezteti IV. Bélát arra, hogy egy vad ázsiai sereg tart Magyarország felé. 

A tatárjárás 1241/42-ben

 

[VIDEO] 3 perces képekkel [VIDEO-2] 22 perces előadás [VIDEO-3] 5 perc rajfilmes

tatarok_1.jpg

A tatárjárás eseményei:

1.) A pesti polgárok egy félreértés miatt megölik a kunok fejedelmét Kötönyt, mire a kunok felrúgják az alkut és kivonulnak az országból. 

2.) A döntő csata Muhi mezején 1241 április 11-én nagy magyar vereséggel zárul ami után IV. Béla elmenekül az országból az Adria parti Trau (Trogir) szigetére.

3.) A tatárok feldúlják magyar-hont és a Dunántúlt, a magyar lakosság negyede pusztul el. 

4.) A tatárok 1242 tavaszán váratlanul maguktól távoznak Magyarországról Batu kán vezetésével. 

5.) A tatárok kivonulása után IV. Béla megkezdi az újjáépítést vagy második honalapítást.

[VIDEO - tatárjárás]

A második honalapítás

1.) Népesség pótlás történik a tatárok által leginkább pusztított vidékeken. Kunok, jászok letelepítése az alföldön: IV. Béla a tatárjárás után hívta vissza őket és telepítette le törzseiket. (2 mondat)

2.) Várépítések zajlanak: IV. Béla kibékült a bárókkal is, de kikötötte, hogy királyi birtokot csak az kaphat, aki kővár építésekbe fog. (3) Jelentős várépítések zajlanak a tatárjárást követő évtizedekben Magyarországon, mert azt a téves következtetést vonják le a magyarok (és IV. Béla), hogy a tatárok nem tudnak kővárakat bevenni. (4) Valójában tudnak csak a mongol taktika az első támadási hullámban még nem foglal várakat. (5)

3.) Városfejlesztések: Ugyancsak az újjáépítést szolgálta a várospártoló politika, vagyis a király támogatta a városok létesítését, fejlesztését. (6)

4.) Kiegyezés a nemesekkel: az 1267-es törvények újra megerősítették a nemesi kiváltságokat és közben kialakult a familiaritás rendszere. (7) Ez azt jelentette, hogy a kisebb birtokosok önként odaadták földjeiket a nagybirtokosoknak, akik ennek fejében védelmükbe vették őket és gondoskodtak róluk. (8) A familiáris katonailag is szolgálta hűbérurát. (9)

A 2. honalapítás során indult meg a hazai birtokrendszer torzulása: az óriásbirtokok kialakulása tartományutak, vagy kiskirályok kezén. (10)

Az utolsó Árpád-házi királyok IV. László és III. András már csupán jelképes hatalommal bírtak, a valódi hatalom a kiskirályok kezébe került. Az Árpád-ház 1301 -ben kihalt.

Bandériumok: egy-egy földesúr zászlaja alá tartozó katonák, akik nemesi magánhadsereget alkottak.

A hidegháború konfliktusai

Hidegháborús konfliktusok (Tk. 197)

A hidegháború 45 éve alatt (1946-1991) összesen 4 jelentős háborús válság alakult ki, melyekbe egyik részről az USA vezette nyugati szövetség másik részről pedig a Szovjetunió vezette keleti összefogás avatkozott:

  • Arab - izraeli háborúk: 1949-1973
  • Koreai háború: 1950-1953
  • Kubai rakétaválság: 1962
  • Vietnámi háború: 1955-1975

Arab-izraeli ellentét

izrael_map.jpg

Izrael területén az ókorban jött létre az első zsidó állam, az Izraeli Királyság (Kr.e. 930-ban). Később azonban a római elnyomás idején a zsidóság elmenekült a területről, a világ minden égtája felé széttelepülve. Az 1897-ben azonban a zsidók első nagy világkongresszusán (Svájcban Bázel városában) meghirdették az őseik földjére való visszatérést.

Közben azonban a régi Izrael földje török, majd brit fennhatóság alá került és lakói a palesztinok lettek.

Az ENSZ ekkor fontos döntést hozott 1947-ben: alakuljon meg egy zsidó és egy palesztin állam is. A egyik létre is jött 1948 (Izrael) ám a másik nem alakult meg, mert az egész területet követelte magának (palesztinok).

Kitört tehát a háború a palesztinokat támogató arab államok és Izrael között 1949-ben, melyet a zsidók nyertek. Később újabb és újabb háborúk zajlottak, mindig Izrael győzelmével, mely közben megszállta a palesztinoknak kijelölt területeket is (Ciszjordánia és Gáza).

Koreai háború

koreai_haboru_1.jpg

A II. világháborúban északról a Szovjetunió, délről az USA hatolt be a Koreai félszigetre és győzte le a japánokat. Ennek megfelelően északon szovjet mintájú kommunista rendszer jött létre, délen pedig Amerika-barát demokrácia.

A két Korea között 1950 és 1953 között zajlott háború, amikor Észak-Korea Kim Ir Szen vezetésével megtámadta délt. Az ENSZ felhatalmazásával előbb az USA avatkozott be majd a kommunizmus védelmében Kína.

Fegyverszünet: 1953-ban született, hivatalosan is kettéosztották a félszigetet, megszületett az Észak-Koreai és a Dél-Koreai állam. Közöttük napjainkban is jellemző a háborús feszültség.

Kubai rakétaválság

kubai_valsag.jpg

Kuba szigetén 1959-ben a kommunista Fidel Castro kerül hatalomra a kubai forradalomban. Három évvel később a szovjet vezetővel, Nyikita Hruscsovval összefogva rakétákat telepítenek Kubába, mely nagyon közel fekszik az USA partjaihoz.

Ám 1962 október 14-én egy amerikai kémrepülő felfedezte a szovjet rakétákat. John F. Kennedy elnök az amerikai flottával körbezáratta Kuba szigetét (blokád alá vette).

Ám a két szuperhatalom végül megállapodott: a szovjetek elviszik a rakétákat és cserébe az amerikaiak meg Törökországból vonják vissza rakéta támaszpontjaikat. A válság végén forródrót létesült a két szuperhatalom közt. Ez lehetővé tette, hogy a két nagyhatalom vezetője közvetlenül tudjon beszélni időnként egymással.

A vietnami háború (1955-1975) 

(TÉRKÉP

Vietnam a francia gyarmati elnyomás alól 1954-ben szabadult, amikor elűzte területéről a franciákat. Ekkor azonban Vietnam kettészakadt:  Északon egy kommunista állam jött létre, délen pedig nyugatbarát, kapitalista állam. A két országrész 1955-ben háborút kezdett egymással. Ebbe a harcba beavatkoztak a nagyhatalmak: az USA 1960-tól a délt támogatta, Kína és Szovjetunió pedig északot.

A háború csúcspontján: 1968-ban fél millió amerikai katona harcolt Dél-Vietnamban. Végül az USA feladta az otthoni tiltakozások miatt és 1973-ban, Nixon elnök parancsára az amerikai sereg kivonult Vietnamból. Később 1975-re Észak-Vietnam győzött Ho Si Minh vezetésével. Vietnam teljes területe kommunista lett (napjainkban is az).

[FilM: A szakasz. 1:03]

 

 

5F - II. András az Aranybulla és a tatárok

II.András három évtizedes uralkodása alatt, melynek jelentős részét külföldön tölti (pl a Szentföldön) a nemesség ellene fordul német felesége, Gertrúd miatt, aki a vele érkező német lovagoknak ad minden kiváltságot. (Katona József: Bánk Bán) A magyar nemesek jogaik védelmében kikényszerítik az Aranybullát.

aranybulla_pecset.jpg

Aranybulla (1222) öt legfontosabb pontja:

  1. Nemesi adómentesség
  2. Hadjáratokra csak belföldön kötelezhető a magyar nemes
  3. Bíráskodás: nem fogatható el a nemes ok nélkül
  4. Méltóságok halmozása tiltott
  5. A szerviensek örökbirtokul kapták földjeiket

9. mondat:

Az Aranybulla végén a záradék biztosította, hogy ha az egyes pontokat megszegi a király, akkor a nemesek törvényesen lázadhatnak ellene.

Fogalmak:

  • Szentföld = Jeruzsálem környéke, Jézus történetének színtere
  • méltóságok = olyan király által adományozott kinevezések, melyek jelentős hatalmat és bevételeket biztosítottak a kinevezetteknek
  • szerviensek = olyan nemesek, akik nem örökbe kapták földjeiket a királytól, csak szolgálati időre

aranybulla_kep.jpg

***

Kunok és tatárok népei

A sztyeppei térségben 11-12. században két fontos nép alakított ki birodalmat: a kunok és a tatárok. Hasonlóak voltak: mindkettő harcias, lovas nomád népet alkotott.

A kunok Kína vidékéről a 10-11 században vándoroltak a Volga-Dnyeper közti területre, ahol letelepedtek. A tatárok pedig Kína feletti régióból Dzsingisz kán alatt kezdtek terjeszkedésbe.

tatarok.jpg

A tatárok főbb jellemzői:

  • Előbb feldúlták és kifosztották a meghódítani kívánt területeket és csak ezt követte a valódi hódítás
  • Hatalmas birodalmat hoztak létre, megkaparintva Ázsia legnagyobb részét.
  • Kegyetlenek és vadak voltak.
  • Batu kán vezetésével a 13.században előbb a kunokra támadtak, majd megindultak a Magyar Királyság ellen is.

Folytatás: IV. Béla uralkodása és a tatárjárás

***

10F - Balkán és a Brit Birodalom

A Balkán jellemzői a korszakban:

A Krími háború után 1859-ben Moldva és Havasalföld kiszakadva az Oszmán Birodalomból közös fejedelmet választ: Alexandru Cuza. Románia megszületése: 1861 -ben, melynek élére a porosz Hohenzollern családból hívnak uralkodót.

Autonómia jogokat nyer Szerbia is a Balkánon, jelentősen függetlenedve a Török Birodalomtól.

Brit Birodalom:

  • A britek a spanyol-portugál gyarmatosítási hullám után kezdik el kiterjeszteni gyarmatbirodalmukat, a XVII-XIX. század között.
  • Az 1800-as évek második felére Anglia 30 millió km2-es birodalmat hoz létre, mely minden kontinensre kiterjed
  • A legértékesebb gyarmata India lesz, melyet 1849-re teljes mértékben megszerez, kiszorítva onnan a franciákat.

Szipojfelkelés:

Az indiai brit hadseregben szolgáló hindu katonák lázadása volt 1856-ban

Ópiumháborúk

Az indiai brit hadsereg és Kína konfliktusa, melyben a britek szándékosan rászoktatták a kínaiakat az ópiumra, hogy aztán a meginduló ópium-kereskedelem során megszerezzék Kína kincseit. A háborúk végén Anglia győz és kiterjeszti befolyását Kína egy részére.

*** 

6F - Honismeret: A határon túli magyarok

A határon túli magyarok

Határon túliak: azok a magyarok, akiknek ősei az 1920-as trianoni békeszerződés révén kerültek a mai országhatárokon kívülre.

Trianon: Az első világháborút vesztes oldalon befejező Magyarország igazságtalan megbüntetése a versaillesi Trianon kastélyban aláírt békediktátum volt. Időpont: 1920 június 4. Nemzeti gyásznap lett. 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja.

Legfőbb határon túli közösségek:

  • romániai magyarság (1,4 millió fő)
  • szlovákiai magyarság (456 ezer fő)
  • szerbiai magyarság (293 ezer fő)
  • ukrajnai-kárpátaljai magyarság (170 ezer fő)
  • horvátországi magyarság (16 ezer fő)
  • szlovéniai magyarság (10 ezer fő)
  • ausztriai magyarság (60-70 ezer fő)

hatarontuliak.jpg

Székelyek:

Már a honfoglalás korában határvédő, katonáskodó népesség volt, akiknek ősei a honfoglalás előtt hozzánk csatlakozó kabarok vagy avarok lehettek. Átvették a magyar nyelvet, szokásokat és Erdélyben letelepedve évszázadokon keresztül oltalmazták a Magyar Királyságot a keletről érkező támadásokkal szemben.

A trianoni diktátumot követően Románia területén kényszerültek boldogulni. Napjainkban is őrzik magyarságtudatukat és autonómiát szeretnének kiharcolni Székelyföldnek. Ez azt jelenti hogy önmagukat több területen igazgathatnák.

szekelyfold_terkep.jpg

Dolgozat

***

honismeret_dolgozat.jpg

7F - A hidegháború

A hidegháború

1946 (Fultoni beszéd) - 1991 (Szovjetunió felbomlása)

Tankönyv: 186. oldal

vasfuggony_europa.jpgEurópa megosztottsága 1945-ben

A II. világháború végén Európa keleti felébe a szovjetek, nyugati részébe pedig az angolok és amerikaiak vonultak be, miközben legyőzték a németeket. Így keleten szovjetek támogatta kommunizmus és egypárt rendszer, nyugaton pedig szabad berendezkedés és több párt rendszer alakult ki.

Szövetségesekből ellenségek:

Bár Hitler legyőzése érdekében összefogott egymással az USA és a Szovjetunió, a győzelmet követően ellenségekké váltak. Ennek oka a két rendszer gyökeresen más jellege. Ahogy az ellentétek súlyosbodtak a két tábor vasfüggönyt hozott létre területeik között. (Lásd térkép.)

Az utolsó közös ügyek

Az ENSZ megalakítása 1945 nyarán és a háborút lezáró Párizsi béke illetve a háborús bűnösök elítélése három olyan lépés volt, amit még együtt hajtott végre a két tömb.

ENSZ: Egyesült Nemzetek Szervezete, székhelye New York. Célja a világbéke fenntartása, az elszegényedő régiók segítése mindenhol a világon és a nemzetközi jog érvényesítése. 

Kétpólusú világ:

Két szuperhatalom alakul ki 1945 után, melyek a legerősebb hadseregekkel rendelkeztek és atomfegyverekkel. Ráadásul ezen országok kezében voltak a legerősebb gazdaságok is:

  • USA és katonai szövetségi rendszere: NATO (1949)
  • Szovjetunió és katonai szövetségi rendszere: Varsói Szerződés (1955)

A megosztott világ jellemzői

Európa keleti része

  • Kelet-Európában szovjet megszállás érvényesült, katonailag a Varsói Szerződés, gazdaságilag a KGST fogta össze.
  • Minden kelet-európai országban kommunista pártokat juttattak hatalomra.
  • Egypárti diktatúrák jöttek létre mindenhol egy-egy kommunista diktátorral. Ilyen volt például Romániában Ceausescu, Magyarországon Rákosi Mátyás.
  • Ide tartozó országok például: Kelet-Németország (NDK), Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária.

Európa nyugati része:

  • Amerika-barát terület, amerikai megszállás (de ők kivonulnak a háború után). Katonailag a NATO, gazdaságilag a Marshall-segély fogta őket össze.
  • Több párt lehetett és demokrácia mindenhol
  • Ide tartozó országok például: Nyugat-Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország, Portugália.

A hidegháború kezdete: Winston Churchill fultoni beszéde 1946-ban leleplezi a Szovjetuniót, hogy zsarnoki rendszereket hoz létre Kelet-Európában.

A hidegháború első vezetői:

  • Szovjetunióban: Sztálin 1953-ig, majd Hruscsov és Brezsnyev
  • USA élén: Truman szintén 1953-ig, majd Eisenhower, Kennedy

Németország kettéosztása (T.k.193)

A háború végén Németország keleti részeire a szovjet hadsereg, nyugati részeire pedig az amerikai angol és francia hadsereg vonult be. Találkozási vonaluk mentén kettészakadt Németország.

A német fővárosról, Berlinről külön megállapodás született: lett egy szovjet és egy amerikai zóna.

Németország kettészakadása: 1949

  • Nyugaton: Német Szövetségi Köztársaság - NSZK (Amerika barát demokrácia)
  • Keleten: Német Demokratikus Köztársaság - NDK (Szovjetbarát diktatúra)

 Berlint kettéosztják: nyugati részén Amerika-barát demokrácia jön létre.

Berlini fal

[Kémek hídja film (1:07:54)] [1:44:20]

Egy összesen 155 km hosszú falrendszer volt Nyugat-Berlin körül 1961 és 1989 között abból a célból, hogy meggátolja a keleti részből történő átszökéseket. A hidegháború szimbólumává válik. Egészen 1989 november 9-ig fennállt.

A fegyverkezési és űr verseny

Az 1949-ben alakult NATO és az 1955-ben létrejött Varsó Szerződés között folyamatos katonai versengés folyt. Az amerikaiak már 1945-ben rendelkeztek atombombával, a szovjetek csak 1949-ben készítették el első atombombájukat. 

A versengés a világűr meghódításáért is zajlott. Az első embert a világűrbe a szovjetek juttatták (1961 Jurij Gagarin) ám az első Holdra lépő amerikai volt: Neil Armstrong 1969-ben. 

Házi dolgozat (50%-os jelesért): A hidegháborús Európa két felének jellemzés, összevetése.

 ***

5F - Könyves Kálmán és III. Béla

Könyves Kálmán (1095-1116)

(Tk. 123. oldal)

Újdonság: Innentől 9 mondatos szabály, melytől néha eltérés lehet! - Minden órán legalább 9 mondatot le kell tudni írni mindenkinek. A dőlt betűs részeket nem kötelező leírni, de a többit igen!

Házi feladat volt: Mf. 89/4 és 90/6.

Órai vázlat:

Kálmán királyunk Szent László unokaöccse volt, eredetileg papnak szánták és testvérét Álmost akarták a trónra. (1) Így Kálmán sokat tanult: tudott írni-olvasni és latinul is. (2) Ez akkoriban ritkaság volt ezért kapta "könyves" jelzőt. (3)

Könyves Kálmán uralkodásának jellemzői: (4)

  • Szent Lászlónál sokkal enyhébb büntető törvények (5)
  • A papság szigorúbb ellenőrzése: nem házasodhatnak és "boszorkányok pedig nincsenek" (nincs boszorkány-üldözés) (6)
  • Elfoglalja Dalmáciát vagyis az adriai tengerpartot (7)
  • Felveszi a Horvátország királya címet (8)
  • Uralkodásra alkalmatlanná teszi testvérét Álmost és annak fiát Bélát. (9)

konyves_kalman.jpg

***

konyveskalman_terkep.jpg

III. Béla uralkodása (1172-1196)

Trónra lépése előtt trónharcok zajlanak testvére és nagybátyjai között. A háborúba beavatkozik a szomszédos Bizánci Birodalom is, területeket követelve Magyarországtól. Végül béke születik, amelynek megpecsételéseként kerül a bizánci császár udvarába a gyermek III. Béla. Itt nevelkedik, majd hazatér, hogy testvére halála után elfoglalja a magyar trónt. (4 mondat)

Béla érdemei:

  • A bizánci mintájú írásbeliség végső bevezetése minden állami ügy íràsba foglalása a kancellárián.
  • Sikeres hódító háborúk Horvátországért Bizánc ellen.
  • A bizánci I. Manuel császártól megkapott Szent Koronával koronázzák meg 1173-ban, majd 24 éves uralkodása alatt meghonosítja uralkodói jelképként a bizánci kettős keresztet, mely már szerepel rézből vert dénárjain is.
  • Bizánci Birodalom: a nagy ókori Római Birodalom keleti részeiből jön létre és az oszmán törökök megjelenéséig Európa legjelentősebb állama délen.

bizanci_kettoskereszt.jpg

bizanc_terkep.jpg

[Folytatás: II. András és az Aranybulla]

süti beállítások módosítása